Civil finanszírozású kultúr- és pszichofesztivál
Az ötlet leírása
Az Urbán Erotika egy alulról szerveződő, közösségi alapú kulturális mikrofesztivál, amely a kortárs művészetet, az irodalmat, a közösségépítést és a pszichoedukációt kapcsolja össze. A program célja, hogy biztonságos, nyitott és hozzáférhető városi teret teremtsen olyan témák feldolgozására, amelyekről a mindennapokban sokszor nehéz beszélni: intimitás, testiség, kapcsolódás, szégyen, férfi és női szerepek, magány, mentális egészség és közösségi jelenlét. A kezdeményezés erzsébetvárosi gyökerekkel rendelkezik. A K6 Galériában korábban már megvalósult az a mikrofesztivál-szemlélet, amelyben a művészet nem önmagában, hanem közösségi és társadalmi párbeszédként jelenik meg. 2024-ben a K6 Galériában került sor Gyuricza Gergely Szabadesés című könyvének bemutatójára is, amely 2024-ben a Margó-díj tíz legjobb jelölt könyve közé került. Ez az esemény jól mutatta, hogy Erzsébetvárosban van igény olyan kulturális alkalmakra, ahol személyes, érzékeny és társadalmilag fontos témák is feldolgozhatók.
A következő évben a program a Csengery utcai A&O Hostelben valósult meg, ahol a szervezők piaci alapon béreltek helyiséget. Ekkor a fókuszban a férfi mentális egészség állt: a depresszió, magány, teljesítménykényszer, érzelmi elérhetőség és kapcsolódási nehézségek témái kerültek kulturális és közösségi feldolgozásra. Idén az Urbán Erotika átmenetileg kiszorult Erzsébetvárosból, és a VIII. kerületi Turbina Kulturális Központban talált helyszínt, amiért (bár hálásak vagyunk) de a cél azonban az, hogy a kezdeményezés visszatérjen eredeti közegébe: Erzsébetvárosba, ahol élünk, ahol a program gyökerei vannak, és ahol különösen fontos lenne egy nyitott, kortárs, közösségi kulturális eseménysorozat megerősítése. A támogatást egy nyilvános, erzsébetvárosi kulturális mikrofesztivál megszervezésére kérjük. A forrásból elsősorban logisztikára, technikai háttérre, fellépők és közreműködők tiszteletdíjára, kiállítási és installációs költségekre, kommunikációra, dokumentációra, valamint a programok hozzáférhetővé tételére lenne szükség.
A tervezett program részei lehetnek: - kortárs képzőművészeti kiállítás;- irodalmi est vagy könyvbemutató;- kerekasztal-beszélgetés mentális egészségről, intimitásról és kapcsolódásról;- pszichoedukatív közösségi program;- performansz, zenei vagy mozgásalapú esemény;- közösségi beszélgetés, amelybe helyi lakók, művészek és érdeklődők is bekapcsolódhatnak.
A cél nem egy zárt szakmai esemény, hanem egy nyitott, közösségi, erzsébetvárosi kulturális alkalom létrehozása, amely egyszerre épít helyi identitást, erősíti a közösségi kapcsolatokat és érzékenyen beszél fontos társadalmi témákról. A támogatás segítségével az UE visszatérhetne oda, ahonnan indult: Erzsébetvárosba. Ez egyszerre jelentene kulturális értékteremtést, közösségépítést és fontos társadalmi témák nyílt, felelős feldolgozását.
Társadalmi haszon
Az életünk minőségét a kapcsolataink minősége határozza meg - nem pedig fordítva. A projektünk célja, hogy hozzásegítse az embereket a kikapcsolódáshoz, az ismeretszerzéshez és a kapcsolódáshoz. Kapcsolódni mással, és magukkal, szakemberek vezetésével, gondosan összeállított programok segítségével. Az Urbán Erotika társadalmi haszna abban áll, hogy a kultúrát közösségi és lelki feldolgozó eszközként használja. A program olyan témákat tesz beszélhetővé, amelyek sok embert érintenek, mégis gyakran rejtve maradnak: mentális egészség, magány, szégyen, férfi szerepek, intimitás, kapcsolódási nehézségek és társas elszigetelődés. A kezdeményezés hozzájárulhat ahhoz, hogy Erzsébetváros ne csak szórakozónegyedként, hanem érzékeny, gondolkodó, közösségi kulturális térként is megjelenjen. A program lehetőséget ad helyi lakóknak, művészeknek, fiatal felnőtteknek és érdeklődőknek arra, hogy biztonságos környezetben találkozzanak, beszélgessenek és kapcsolódjanak egymáshoz. A projekt különösen fontos azért, mert nem nagyberuházásban gondolkodik, hanem egy kisebb, jól szervezett, látható és közösségileg hasznos kulturális eseményben. Olyan programban, amely a kerület szellemi és kulturális életét erősíti, és amely később rendszeresen visszatérő erzsébetvárosi eseménnyé is válhat.
A kategóriában szereplő ötletek közül csak egyre szavazhat.