Kisokos – GYIK
10 lenyíló GYIK – Közösségi költségvetés
Kattints a kérdésre a válasz megnyitásához.
A közösségi költségvetés egy olyan program, amelynek keretében az önkormányzat költségvetéséből egy meghatározott összeg felhasználásáról közvetlenül a lakók dönthetnek. Ennek köszönhetően aktívan részt vehetnek a szűkebb lakókörnyezetük fejlesztésében. 2026-ban Erzsébetváros Önkormányzata 50 millió forintos keretből valósítja meg az itt élők által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket.
A program fő lépései: ötletbeadás, az ötletek előszűrése, szavazás, eredményhirdetés és végül a nyertes ötletek megvalósítása.
Ötletet bárki beadhat, életkortól és lakóhelytől függetlenül. Egy lakó vagy akár egy lakóközösség, csapat, baráti társaság is benyújthat ötleteket, a beküldhető javaslatok száma nincs korlátozva.
Olyan ötleteket várunk, amelyek a közösség érdekeit szolgálják, és egy kellemesebb, élhetőbb, jobban használható környezet kialakítására törekednek. Ezek vonatkozhatnak a kerületen belül egy konkrét helyszínre, de akár egész Erzsébetvárosra is. Nem szükséges nagy beruházásban gondolkodni: egy kisebb fejlesztési ötlet is sokat javíthat a környezetünkön.
Ilyenek lehetnek például zöld fejlesztések és fenntarthatósági ötletek, közlekedési és biztonsági fejlesztések, közösségi terek fejlesztése, valamint szolgáltatásfejlesztési vagy közösségi eseményekhez kapcsolódó javaslatok.
Kategóriák
• zöldfejlesztések, fenntarthatóság (növények telepítése, parkfelújítás, városi esőkertek vagy közösségi kertek létrehozása stb.)
• közlekedés és biztonság (kerékpárutak, biztonságosabb gyalogosátkelők, akadálymentesítés stb.)
• közösségi terek fejlesztése (játszóterek, szabadtéri sportpályák, kutyafuttatók, padok, utcabútorok kihelyezése stb.)
• szolgáltatások fejlesztése, közösségi események szervezése (kulturális és sportesemények) vagy közösségi kezdeményezések támogatása
Kategóriák
• zöldfejlesztések, fenntarthatóság (növények telepítése, parkfelújítás, városi esőkertek vagy közösségi kertek létrehozása stb.)
• közlekedés és biztonság (kerékpárutak, biztonságosabb gyalogosátkelők, akadálymentesítés stb.)
• közösségi terek fejlesztése (játszóterek, szabadtéri sportpályák, kutyafuttatók, padok, utcabútorok kihelyezése stb.)
• szolgáltatások fejlesztése, közösségi események szervezése (kulturális és sportesemények) vagy közösségi kezdeményezések támogatása
A beadott ötlet nem vonatkozhat jogszabály-módosításra vagy új jogszabály megalkotására.
Az ötleteket online az ÖTLETEK BEKÜLDÉSE fülre kattintva, vagy papíralapon a kijelölt önkormányzati intézményekben lehet leadni. Az ötleteket 2026. május 1. és június 30. között várjuk.
A Polgármesteri Hivatal munkatársai megvizsgálják, hogy a beadott ötletek megvalósíthatók-e, megfelelnek-e a hatályos jogszabályoknak, és az önkormányzat hatáskörébe tartoznak-e. A megvalósíthatónak ítélt ötletek kerülnek szavazásra. Egyes ötletek összevonásra kerülhetnek, ha tartalmukban hasonlóak, vagy módosításra kerülhetnek annak érdekében, hogy megfeleljenek a kiírás feltételeinek.
A szavazáson minden 16. életévét betöltött, bejelentett erzsébetvárosi lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező lakos részt vehet. A megvalósításra javasolt ötletekről a regisztrációt követően a SZAVAZÁS fülre kattintva, valamint az önkormányzat ügyfélszolgálatain (Erzsébet körút 6., Garay utca 5.) ügyfélfogadási időben lehet szavazni. Egy szavazó kategóriánként egyre, összesen legfeljebb 4 ötletre adhat le szavazatot.
Minél többen vesznek részt a szavazásban, annál jobban tükrözik az eredmények a kerület lakóinak közös döntését.
Szavazási időszak: 2026. szeptember 1. – szeptember 30.
Szavazási időszak: 2026. szeptember 1. – szeptember 30.
A legfontosabb határidők: 2026. május 1. – június 30. között ötletgyűjtés, 2026. szeptember 1. – szeptember 30. között szavazás, 2026. október elején pedig a nyertes projektek kihirdetése. A beérkezett szavazatok összesítését követően a legtöbb szavazatot kapott projekteket közzétesszük a GYŐZTESEK fül alatt. Az önkormányzat a legtöbb szavazatot kapott ötleteket megvalósítja, és a projektek állapota ugyanitt, valamint az erzsebetvaros.hu oldalon és az önkormányzat Facebook-oldalán is nyomon követhető.