Közösségi költségvetés logó
KÖZÖSSÉGI
KÖLTSÉGVETÉS
← Vissza: Közlekedés és biztonság
Közlekedés és biztonság

Lakossági kerékpártárolók kialakítása a közintézményeknél és boltoknál

Megvalósítás helye: Az egész kerület, de kiemelten a Lövölde téri Lidl előtt, a Király utcai Penny előtt és a Kazinczy utca 23-27. számmal szembeni lakóház előtt.

Az ötlet leírása

Minden közintézménynél és nagyobb boltnál legyenek olyan kerékpártárolók, amelyek csak kerékpárok számára használhatók, és ezt rendszeresen ellenőrizzék a közterület rendjéért felelős munkatársak.

A kerületi kerékpártárolók általában tele vannak a bérelhető rollerekkel, oda parkolnak a robogókkal, motorokkal, sőt előfordul, hogy a társasházak kukáit oda húzzák ki, mindezzel pedig a kerékpárok elől foglalják el a helyet.

Éppen ezért egyrészt szükség lenne a kerékpártárolókat jogosulatlanul használó járművek szankcionálására. A bérelhető rollereken vannak azonosítók, a robogókat, motorokat el lehet látni kerékbilinccsel. Másrészt pedig szükséges lenne olyan kerékpártárolók kialakítására, amelyek fizikailag is csak kerékpárok tárolására alkalmas.

Társadalmi haszon

A közösség számára ez azért jó, mert úgy tud elindulni bárki a zöld közlekedési eszközével, hogy tudja, le fogja tudni parkolni a kerékpárját vásárlás, ügyintézés, munkavégzés időtartamára.

A kategóriában szereplő ötletek közül csak egyre szavazhat.